2018. január 12-én ismét Zalaegerszegen tartotta kiképzési napját a Magyar Huszár és Katonai Szövetség, melyen a zalaiakon kívül a váci nemzetőrség, a váci nyargaló tüzérek, a szegedi hármasok és a budakeszi honvédek vettek részt. A kiképzési nap keretében Farkas Tibor pirotechnikai mérnök precíz biztonságtechnikai előadását hallgathattuk meg, melyben a jelenleg hatályos szabályozás mellett gyakorlati tudnivalók is elhangzottak.

 

Ezt követően a szövetség kiképzési rendszerének következő lépcsőfokaként elméleti vizsgán vettünk részt, melynek keretében először a 48-as gyalogság felszerelésére és megjelenésére, majd a 48-as forradalom és szabadságharc történelmi hátterére vonatkozó 20-20 tesztkérdésből álló tesztet kellett valamennyi honvédnek kitöltenie. A vizsgán mindenki jó eredménnyel szerepelt.

 

A tartalmas ebéd elfogyasztását követően valamennyien a lőtérre vonultunk, ahol Farkas Tibor és Berberovics István tartott rövid gyakorlati oktatást a helyes elöltöltős fegyverhasználatról és karbantartásról, majd jöhetett a sokak által várt verseny, melyen a vizsgázott elöltöltős fegyverekkel a sportlövész honvédek mérték össze tudásukat.  

Rövid délutáni pihenő utáneste hét órakor kezdődött a mindenki által nagyon várt II. Honvéd Bál, melyet idén is a Kölcsey gimnázium aulájában tartottunk, és amely persze nem valósulhatott volna meg feleségeink és a markotányosnők hathatós segítsége nélkül.

A bálon fellépett a Szélrózsa táncegyüttes, a Baki Pántlikák, a Zalai Regruták, valamint Hertelendy Attila és Debrei Zsuzsanna, akik operettbetétekkel szórakoztatták a megjelenteket. Külön köszönet a Zalai Regruták szüleinek azért, hogy lehetővé tették a gyerekek előadását ezen a kései órán.

A bálon hajnalig szólt a zene a táncoslábúak legnagyobb örömére, volt tombola, aki pedig baráti beszélgetésre vágyott, a büfében megtehette. Külön öröm, hogy idén a nagykanizsai, a szombathelyi és a gyenesdiási huszárok is velünk ünnepeltek.

A bálon átadásra került Szabolcs Péter szobrászművész által felkérésünkre készített Hertelendy Kálmán emlékplakett, melyet minden évben a hagyományőrzésben kiemelkedő, és egyesületünkkel baráti, bajtársi kapcsolatot ápoló szervezetnek kívánunk adományozni. 

A Hertelendy Kálmán emlékplakettet valamennyiünk egyöntetű döntése alapján a Budakeszi honvédek kapták.

Reményeink szerint a bált minden évben megrendezzük, a jövő évtől kezdve már jótékony céllal is kiegészítve.